István atya

120./ Minden  reményemet  beléd  helyezem,   Isten  Anyja,  reményt   vesztettek

   reménysége. Te mindenkit szívesen megvédsz, aki hozzád esedezik, Te vagy a

   keresztények menedéke!

   Ne vess meg engem,  aki bűnös vagyok! Bűnnel  mocskoltam be magamat,  amit

   gondolatban, szóban  és  tettben  követtem  el.  Érdemtelen  vagyok,  mert

   könnyelműségemmel a bűn szolgájává lettem.

   Hallgasd meg tisztátalan ajkam könyörgését. Emlékeztesd szent Fiadat, a mi

   Urunkat és parancsolónkat, hogy te az ő édesanyja vagy! Kérd, hogy jóságos

   szívét ne  zárja  be  előttem,  bocsássa  meg  bűneimet,  és  adja  meg  a

   kegyelmet, hogy parancsait hűségesen teljesítsem! 

119./ Teljenek  be   ajkaink  dicséreteddel,   hogy   énekeljük,  Uram,   a   te

   dicsőségedet; mert arra méltattál  minket, hogy részesüljünk  halhatatlan,

   éltető, szent égi  titkaidban. Erősíts meg  minket szentséged által,  hogy

   egész nap elmélkedjünk igazságaid felett. 

118./ Uram, aki  megáldod a  téged áldókat,  és megszenteled  a benned  bízókat,

   üdvözítsd népedet,  és áldd  meg örökségedet,  egyházad teljességét  őrizd

   meg. Szenteld  meg  azokat,  kik  házad  ékességét  szeretik.  Te  viszont

   dicsőítsd meg őket  isteni erőddel,  és ne  hagyj el  minket, akik  benned

   bízunk.

   Ajándékozz békességet a te  világodnak, egyházadnak, papjaidnak és  minden

   népnek; mert minden jó adomány  és minden tökéletes ajándék felülről  van,

   leszállván tőled, a világosság Atyjától.

117./ Élethez való bátorságért

   Szeretnék azokhoz  tartozni, akik  mernek élni,  akik életüket  oda  merik

   adni. Hiszen mi más értelme lenne az életnek, ha nem az, hogy feláldozzuk?

   Uram, aki  útközben,  a  betlehemi istálló-barlangban  születtél,  aki  az

   emberek szemében mint gonosztévő haltál meg a kereszten, miután  szegényen

   vándoroltál a földön, kérlek, szakíts ki kényelmességemből és  önzésemből!

   Add, hogy ne féljek a  kemény élettől, s megálljam  ott is a helyem,  ahol

   bátorságra van szükség, és súlyos felelősséget kell vállalnom! Érted, a te

   egyetlen szavadra, Uram, bátran lépek az élet sodró forgatagába.

   Mások maguknak  akarnak mindent  összegyűjteni; engem  pedig azzal  bíztál

   meg, hogy mindenemet elajándékozzam.

   Amíg mások otthonosan berendezkednek, tőlem  azt várod, menjek a  világba,

   legyek elkészülve örömre, szenvedésre, sikerre, csalódásra,  félreértésre;

   magamban soha, mindig csak benned bízva;  hogy merjem ezt a szent  játékot

   bátran játszani  anélkül,  hogy a  végét  várnám; és  végül,  hogy  minden

   ingadozás nélkül egész életemet merjem  terád, a te végtelen  szeretetedre

   bízni.

   Uram, mennyire nem mindennapi dolog kereszténynek lenni!

116./ Hiszek egy Istent, ki három Személy,

   Az élő Istent, aki bennem él,

   S akiben mozgok és vagyok,

   Kinek tenyerén megsimulhatok.

   Akinek rám is éber gondja van,

   És cselekszik bennem és általam.

   Aki mozdítja minden mozdulásom,

   S jóban-rosszban boldogan imádom

   Intéző édes mély akaratát.

   Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.

   (Sík Sándor: Hiszek.  című verséből) 

115./ Az   életben    hányszor    rászorultam    volna    lelki    eligazításra,

   megvilágosításra, vigasztalásra! Itt várt  volna a szentségi Krisztus,  és

   én egy lépést sem  tettem feléje! Ó, hiszen  nem voltam én egészen  rossz!

   Dolgoztam én a lelkemen, viaskodtam a bűnnel, harcoltam a kísértéssel,  de

   mennyivel más lett volna az eredmény, ha az Oltáriszentség nagy energiáját

   fogtam volna be az élet turbinájába!

   Valóban: mennyivel  más arca  volna nemcsak  az egyén  életének, hanem  az

   egész emberiség életének is, ha  az Oltáriszentség rejtett erői  éltetnék,

   irányítanák, erősítenék minden küzdelmében.

   (Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltáriszentség!)

 114./ Kovász

   Uram, te egyszer az Isten országát a kovászhoz hasonlítottad. Elég  belőle

   egy kevés, hogy a tészta  erjedésnek induljon, és kenyérré váljon.  Kovász

   nélkül azonban  nem  kelne  meg,  és  olyan  lenne,  mint  a  sár.  Amikor

   belehintik a kovászt a dagasztóteknőbe, eltűnik, elenyészik, belül azonban

   tovább erjeszt, működik.

   Uram, te azt várod  tőlem, hogy hasonló legyek  a kovászhoz, hogy a  tőled

   kapott  talentumaimmal  a  világ  kovásza  legyek.  Elveszve  az   emberek

   tömegében jelentéktelen porszemnek  látszom. Gyakran  gondolok arra,  hogy

   valóban tudok-e magamból  erőt sugározni. De  kegyelmed segítségével az  a

   kovász valahol és valamikor érni, hatni kezd, talán anélkül, hogy tudomást

   szereznék róla.

   Uram, kérlek, ne tűrd meg, hogy megelégedjem középszerűséggel!

113./ Bölcsességről, ha  szólunk,  Krisztust  mondjuk  mindenképp.  Az  erényről

   szólva, Krisztust mondja burkolt vagy nyílt beszéd. Igazságost mondunk,  s

   Krisztust mondja vele ajakunk.  Békét mondva, Krisztust mondunk.  "Igazság

   és élet" - mondjuk -, és "megváltás", ekkor is Krisztust mondtunk,  mindig

   Őróla vallunk.

   (Szent Ambrus)

112./ Méltó és igazságos  énekelni néked, magasztalni  téged, hálát adni  néked,

   imádni  téged  mindenütt,   ahol  uralmadat   látjuk:  mert   Te  vagy   a

   kimondhatatlan, a kikutathatatlan, a láthatatlan, a felfoghatatlan  Isten,

   aki  örökké   és   mindenkor   ugyanaz   vagy,   egyszülött   Fiaddal   és

   Szentlelkeddel. Te  a semmiből  teremtettél  minket, s  amikor  elbuktunk,

   fölemeltél bennünket,  és mindent  megtettél, hogy  elvezess bennünket  az

   égbe, hogy  ott nekünk  ajándékozd eljövendő  országodat. Mindezért  hálát

   adunk  neked  és  egyszülött  Fiadnak  és  Szentlelkednek:  minden  nekünk

   nyújtott jóért, amiről tudunk, s  amiről nem tudunk, a nyilvánvalókért  és

   az elrejtettekért.

111./ Ó emberszerető  Uralkodónk,  gyújtsd föl  szívünkben  isteni  ismeretednek

   ragyogó világosságát,  nyisd  fel  szemünket,  hogy  helyesen  fogjuk  föl

   hirdetett igédet; ültesd  el bennünk áldott  parancsaidnak félelmét,  hogy

   minden  testi  kívánságot  leküzdve,  tetszésedet  keresve  és  a  szerint

   cselekedve mindenben átlelkesült  életet éljünk. Mert  Te vagy lelkünk  és

   testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és  legszentebb,

   jóságos  és  életet  adó  Lelkeddel  együtt  magasztalunk  téged  most  és

   mindenkor és mindörökkön örökké.

110./ A te gyermekeid vagyunk.

   Atyánk, irántunk  való szereteted  abban nyilvánult  meg, hogy  egyszülött

   Fiadat küldted  a  világba,  hogy  általa  fölismerhessük  életünk  valódi

   értelmét és igazi célját.

   Atyánk, micsoda  szeretettel  ajándékoztál  meg  bennünket:  gyermekeidnek

   hívnak, és azok is vagyunk!

   Atyánk, Fiad lelkét küldted szívünkbe, aki így imádkozik: Abba, Atya!

   Atyánk, te mennyei  ajándékokkal és lelki  áldások bőségével halmoztál  el

   bennünket.

   Atyánk, te a  sötétségtől szabadítottál  meg, s  szeretett Fiad  országába

   hívtál minket.

   Atyánk, te méltóvá tettél, hogy részt kapjunk a szentek örökségéből.

   Atyánk, te szerettél bennünket, s kegyelemeddel soha nem múló vigasztalást

   és reményt adtál.

   Atyánk, te fölkelted napodat jókra  és gonoszokra, esőt adsz igazaknak  és

   bűnösöknek.

   Atyánk, te saját Fiadat küldted hozzánk, hogy mindaz, aki látja a Fiút  és

   hisz benne, örökké éljen.

   Atyánk, te belelátsz szívünk legrejtettebb redőibe.

   Atyánk, te tudod legjobban, mire van szükségünk.

   Atyánk, te táplálod az ég madarait és a mezők liliomait.

   Atyánk, te  olyanokat  keresel,  akik igazán,  lélekben  és  igaz  szívvel

   imádnak téged.

   Atyánk, tőled származik minden közösség mennyben és a földön.

   Mindenek Atyja, aki minden fölött, minden által, mindenben vagy!

   Atya, akiben a változandóságnak és mulandóságnak árnyéka sincsen.

   Irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, a te gyermekeid vagyunk!

109./ Te egyedül

   Kihez kiáltsak Uram? Kihez vegyem én menedék futásom, ha nem Tehozzád?

   A mindenség, ami nem Isten, az én reményem be nem töltheti!

   Istent magát szomjúhozom, csak Őt, Őt keresem!

   Egyedül csak Tehozzád, Istenem, fordulok én, hogy Hozzád érjek el!

   Te egyedül tudtad teremteni a lelkem;

   Te egyedül tudtad belé vésni képedet;

   Te egyedül tudod még újra vésni, hogy elmosódott  szent Orcádat  égessed

   belé: aki a Jézus Krisztus.

   Én üdvözítőm, a Te képed Mása, Te lényednek örök Jele!

  (Pascal)

 108./ Téged Isten áldunk. Téged vallunk a mi Urunknak,

   Téged az egész föld úgy imád, mint örök Atyját.

   Néked minden angyalok, Néked egek és minden hatalmasságok,

   Néked kerubok és szeráfok kiáltoznak szűnhetetlen hangon:

   "Szent vagy, szent vagy, szent vagy, seregek ura, Istene!

   Egek és föld telistele fenségednek sugaraival."

   Téged a dicső apostolok kórusa,

   Téged próféták dicséretes hadai

   és mártírok fehérruhás sokasága magasztal.

   Néked az egész földön hitvallást tesz a szent egyház.

   Szabadítsd meg a Te népedet, Uram és áldd meg a Te örökségedet! 

107./ Bizalom

   Essél az Ő karjaiba! Isten nem húzódik el, hogy földre essél; s mitől fél,

   aki karjai  közt  nyugszik? Amit  itt  tűr,  üdvére tűri,  nem  kárára!  A

   hadvezérnél őrt áll két apród és nem  fél ez: halandó őriz halandót, s  az

   biztonságot érez! Halandót, ha Halhatatlan véd, hogy merné félelem elfogni

   annak a szívét? Mit akar Isten házában a háborgó bizalmatlan szív?

   (Szent Ágoston) 

106./ Ó, milyen ragyogó lesz  a valóság, amikor  majd színről-színre látjuk  őt.

   Akkor majd elapad a  könnyhullatás, amely immár  kenyerem nekem éjjel  is,

   nappal is, mert  naponként mondják  nekem: hol  vagyon a  te Istened?  Sőt

   belőlem is kiszakad  a kérdés:  hol van az  én Istenem?  Pedig tudom,  hol

   vagy.

   Meg is pihenek benned egy-egy keveset, olyankor, amikor ,,kitárom lelkemet

   magam fölé az öröm és hála  szavával'', ünnepi vigadozó hanggal. Most  még

   szomorúság a lelkem bére, mert el-elhanyatlik, örvénnyé válik, vagy inkább

   érzi, hogy még mindig örvény.  Hitem pedig, amelyet kigyújtottál  lépéseim

   elé az élet éjszakájában, azt  mondogatja, miért vagy szomorú, én  lelkem,

   miért háborgatsz engem? Bízzál az  Úrban, íme, hisz az  ő igéje a te  utad

   megvilágosítója. Bízzál, ne csüggedj! Majd csak elmúlik az éj, a gonoszság

   szülőanyja; majd csak  elfordul az  Úr haragja, amelynek  mi is  magzatjai

   voltunk sötétség-korunkban. A sötétség maradványait hurcoljuk a bűn  miatt

   halálra szánt testben, de majd csak fölragyog a mi napunk is, és  eloszlik

   a sötétség. Bízzál az Úrban!

   (Szent Ágoston)

105./ Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg  bennünket arra; hogy helyesen  kérjük

   tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,

   minden viharvert  lélek csendes  kikötője! Mutasd  meg az  irányt,  amerre

   mennünk kell!  Újítsd  meg  bennünk az  engedelmesség  lelkületét!  Lelked

   zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami  igaz

   javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben  folyton

   örvendjünk a te csodálatos és felüdítő jelenlétednek!